Tíz

Páciens: Martin Gregory

Dátum: November 24.

Szalag: G/M b5

Tárgy: Telefonbeszélgetés Anna Gregoryval – rögzítve éjjel 3:28-kor

Anna: Dr. Somerville, ott van? Hall engem?

R. M. S.: Igen, hallom. Minden rendben?

Anna: Hála istennek! Segítenie kell, dr. Somerville, kérem! Valami szörnyűség fog történni, érzem! Martin megint elment, és… én nem tudom, mit tegyek.

R. M. S.: Próbáljon megnyugodni, Anna! Mondja el, hogy mi történt!

Anna: Nem lenne szabad magával beszélnem. Martin megöl, ha megtudja!

R. M. S.: Jól tette, hogy felhívott. Én is több ízben próbáltam hívni magát, de valaki nyilván félrerakta a telefont.

Anna: Tényleg? Észre sem vettem.

R. M. S.: Amikor legutóbb beszéltem Martinnal, kevésbé tűnt zavarodottnak, mint vártam. Azóta rosszabbodott az állapota?

Anna: Valamilyen rohama volt. Alig tíz perce történt. Kétrét görnyedve találtam rá a fürdőszobapadlón, kínok között vonaglott! Azt mondta, valami rosszat evett, de az lehetetlen. Alig jutott el a fürdőszobáig.

R. M. S.: Miért nem hagyta el a házat, amíg lehetett?

Anna: Mert nem lehetett! Martin rosszul volt! Egy idő után minden elcsendesült. Amikor nem jött vissza… aggódni kezdtem.

R. M. S.: Most is a fürdőszobában van?

Anna: Nem, lement a földszintre. Kopogtam az ajtón, de semmi válasz. Úgyhogy bementem. Az ajtó nem volt zárva. Nyilván egyszerűen kiment a másik oldalon… Dr. Somerville, Martin üzenetet hagyott nekem.

R. M. S.: Hogy érti, hogy „a másik oldalon”?

Anna: A gyógyszeres szekrény nyitva volt, úgyhogy becsuktam. Aztán megláttam magam a tükörben. Ott volt, a homlokomra írva…

R. M. S.: Mi volt az? Mit írt?

Anna: Vörössel odafirkálva. Megtalálta a rúzsomat – amit nem enged használni. Ó, istenem, úgy félek!

R. M. S.: Anna, mondja el, mit írt!

Anna: „ Véget vetni a szenvedésének/” Ugyanazt, amit a fehér dobozra írt, csakhogy most nekem szól! Hát nem érti?

R. M. S.: Figyeljen rám, és tegye pontosan azt, amit mondok! Most azonnal menjen oda az ajtókhoz, és zárja be mindkettőt!

Anna: Már megtettem.

R. M. S.: Nagyon jó. Mostantól semmilyen körülmények közt ne engedje be Martint a hálószobába! Bármennyire józanul is kéri magát. Akkor se, ha könyörög. Érti, amit mondok?

Anna: Igen, értem.

R. M. S.: Fel van öltözve, Anna?

Anna: Nem.

R. M. S.: Akkor kapjon magára valamilyen ruhát! Lehet, hogy nincs sok ideje. Nyissa ki a hálószobaablakot, és másszon ki rajta! Egyszer már megtette, igaz?

Anna: Fényes nappal, igen.

R. M. S.: Meg fog szólalni a riasztó, de annyi baj legyen. Valaki majd meghallja, és átjön körülnézni.

Anna: Túl sokáig tart lemászni!

R. M. S.: Nincs más választása, Anna.

Anna: Rendben, de… nem! Elment a világítás!

R. M. S.: Biztos benne? Próbálgassa a kapcsolót!

Anna: Próbálgatom… Pontosan úgy történik minden, ahogy Martin annak idején elképzelte. Nyilván szándékosan csapta ki a biztosítékot. Hallom, ahogy mozgolódik odalent. Istenem, ne! Elhallgattak! A zajok elhallgattak! Martin mondta, hogy ez fog történni. De csak játéknak szánta. Kérem, ne hagyja, hogy megtegye! Segítsen! Ne… Martin!

R. M. S.: Anna, hall engem? Halló, Anna? Halló!… Ott van még? Halló… halló…